Your browser does not support SVG

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF)

  1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
  2. Személyi és tárgyi hatály: A jelen ÁSZF azt a szerződéses tartalmat foglalja össze, amely alapján a Petényi Kisbirtok Vendégház (2611 Felsőpetény, Petőfi utca 10.), szálláshely 1.4. pontban jelölt üzemeltetője mint szolgáltató (a továbbiakban: Szolgáltató) szálláshely-szolgáltatási szerződést (a továbbiakban: Szerződés) kötnek Vendégeikkel (a továbbiakban: Vendég).
  3. Vendég a szálláshely-szolgáltatás igénybevételéhez szükséges előleg elutalásával kifejezetten kinyilatkozza, hogy a szálláshely-szolgáltatás igénybevételét – és így az erre irányuló szerződés megkötését – megelőzően a jelen ÁSZF tartalmát a https://petenyikisbirtok.hu/altalanos-szerzodesi-feltetelek/ oldalon megismerte, az abban foglaltakat elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el. Mindezekre figyelemmel Felek megállapítják, hogy a jelen ÁSZF-ben rögzítettek az ÁSZF Felek általi külön aláírása vagy erre vonatkozó külön írásbeli megállapodása nélkül is a Szerződés részét képezik.
  4. Felek megállapítják, egyben Vendég kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja, hogy amennyiben el kíván térni a jelen ÁSZF-ben foglalt bármely feltételtől, úgy arra a Felek között a szerződéskötést megelőzően létrejött írásbeli megállapodás útján van lehetősége azzal, hogy az érintett feltételek egyedileg megtárgyaltnak minősülnek.
  5. Szálláshelyek adatai:    
Szálláshely neve:Petényi Kisbirtok Vendégház
Típusa:egyéb szálláshely
Szállásadó neve:Petényi Kft. (2611 Felsőpetény, Petőfi utca 10.)
Telefonszáma:+36 30 455 8180
Üzem.eng. Száma:EG23057482
  • A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉNEK MÓDJA ÉS FELTÉTELEI
  • Vendég telefonos vagy írásbeli (e-mail, facebook, messenger, online foglalási rednszer stb.) foglalási megkeresésére a Szolgáltató által a honlapon megjelölt kontaktszemély (a továbbiakban: Házigazda) minden esetben írásbeli visszajelzést küld, amelyet a Vendég foglalási ajánlatként tud visszaküldeni Szolgáltatónak a következő adatok pontos megadásával: érkezés napja, éjszakák száma, elutazás napja, vendégek neve, lakcíme, életkora, személyazonosító igazolványának száma, állampolgársága. Vendég foglalási ajánlata hiányában a foglalási megkeresés 2 napos türelmi idő után törlésre kerül (ajánlati kötöttség)
  • A Szerződés kizárólag a Vendég fentiek szerinti, írásbeli foglalási ajánlatának a Szolgáltató általi írásbeli elfogadásával (foglalás véglegesítése) jön létre, és így az írásban megkötött szerződésnek minősül. Mindezekre tekintettel Felek kifejezetten tudomásul veszik, hogy a szóban leadott foglalás, ajánlat, bármely egyéb megállapodás, módosítás, vagy az ajánlatnak a Szolgáltató általi szóbeli visszaigazolása nem hoz létre Szerződést a Felek között.
  • Felek rögzítik és tudomásul veszik, hogy a Szerződés a foglalási ajánlatban meghatározott időtartamra és létszámra vonatkozik. Mindezekre figyelemmel Vendég kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja, hogy Szolgáltató nem köteles a már véglegesített foglalástól eltérő időtartamban vagy létszámmal szálláshelyet biztosítani Vendég számára, azonban Szolgáltató jogosult azt megtenni amennyiben arra a szabad kapacitás függvényében lehetősége van.

Vendég kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja, hogy a fentiekre tekintettel Szolgáltató jogosult módosítási díj felszámítására, valamint a szállásdíj módosítására.

  • A Szálláshely egyben és szobánként is kiadó. A Házigazda nem tartózkodik a Szálláshelyen, a Vendégek azt és annak szolgáltatásait szállásként, üdülési célból, saját felelősségükre vehetik igénybe.
  • A Szolgáltató minden tőle telhetőt megtesz a Vendégek biztonsága érdekében, azonban a Szálláshely területén, a parkolóban, illetve az ingatlanhoz tartozó egyéb területeken lévő személyes vagyontárgyaikért, valamint a Szálláshely és környezete, szolgáltatásai nem rendeltetésszerű használatából eredő személyi sérülésekért, illetve a Szálláshelyen keletkezett károkért felelősséget nem tud vállalni.
  • A szálláshely-szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy a Vendégek személyazonosságukat a törvényes előírásoknak megfelelően, a Szálláshely elfoglalása előtt igazolják.
  • A Szálláshelyen a Szolgáltató részére a bejelentett Vendégeken kívül senki sem tartózkodhat. A Vendégek idegeneket nem engedhetnek be a Szálláshely területére, látogatókat csak a Szolgáltató írásos beleegyezésével fogadhatnak a Szálláshely területén. A Házigazda jogosult –előzetes bejelentés nélkül- ellenőrizni, hogy a Szálláshelyen az előre bejelentett, illetve kifizetett létszámban tartózkodnak-e Vendégek.
  • A Szálláshely szobáinak pontos leírását a https://petenyikisbirtok.hu/ oldalon lehet megtekinteni. A foglalással kapcsolatos egyéb kérdésekre a megadott elérhetőségeken is kapható válasz.
  • Foglalás és foglalási díj
  • A foglalható vendégéjszakák száma minimum 1 éj, de kiemelt időszakokban ettől eltérő is lehet, a főszezonban kizárólag minimum 2 éjszaka foglalható. Ettől eltérő foglalás kizárólag a Szolgáltatóval történő írásos egyeztetés szerint lehetséges.
  • A Szálláshely szobánként és egyben is foglalható.
  • Figyelemmel a jelen ÁSZF -ben foglaltakra, a foglalás előleg megfizetése nélkül nem érvényes és nem garantált. A foglalási díj az írásban visszaigazolt szállásdíj 50%-ának megfelelő összeg, amelyet Vendég köteles a megadott számlaszámra teljesíteni a foglalás véglegesítését követő 5 munkanapon belül.
  • Ki- és bejelentkezés, károkozás
  • Vendég a Szálláshelyet a foglalás szerinti napon 15:00 órától 20:00-ig jogosult elfoglalni azzal, hogy a Vendég köteles az érkezés előtt legalább 1 órával telefonon értesíteni a Házigazdát érkezésük várható időpontjáról annak érdekében, hogy a Házigazda gondoskodhasson a Szálláshely kinyitásáról és átadásáról. Ennek keretében Vendég a Házigazdával együtt bejárja Szálláshelyet.
  • Vendég kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja, hogy felel minden olyan, a Szálláshelyet ért kárért, hibáért és hiányért, amely a távozását követően fellelhető, amennyiben azok nem voltak fellelhetők a bejárás során.
  • Vendég köteles továbbá a tartózkodása ideje alatt keletkezett károkról – különös tekintettel az ingatlan rendeltetésszerű használatát érintő károkat – a Házigazdást késedelem nélkül tájékoztatni.
  • Vendég kifejezetten tudomásul veszi, hogy mennyiben ezen kötelezettségnek nem tesz eleget, úgy Szolgáltató jogosulttá válik a keletkezett károkat vele szemben a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint érvényesíteni.
  • A Vendégnek a Szálláshelyet az elutazás napján 10:00 óráig el kell hagynia.
  • Szolgáltató a Szálláshely foglaltságának, illetve rendelkezésre állásának függvényében , felár ellenében biztosíthatja Vendég részére a korai érkezés, illetve késői elutazás lehetőségét. Amennyiben ezen szolgáltatást a Vendég igénybe kívánja venni, azt a foglalással egyidejűleg szükséges jeleznie. Ennek díja minden esetben a Vendég által jelzett igény alapján kerül megállapításra.
  • Az elszállásolás meghosszabbítása
  • A szálláshely-szolgáltatás igénybevételének Vendég által kezdeményezett meghosszabbításához a Szolgáltató előzetes hozzájárulása szükséges. Ebben az esetben a Szolgáltató kikötheti a már teljesített szolgáltatás díjának megtérítését.
  • Amennyiben a Vendég a szálláshelyet a bejelentkezéskor a távozás napjaként feltüntetett napon 10:00 óráig nem hagyja el és a tartózkodás meghosszabbításához a Szolgáltató előzetesen nem járult hozzá, úgy Szolgáltató jogosult a Szálláshelyre vonatkozó árat egy további napra is kiszámlázni és ezzel egyidejűleg a Szolgáltató szolgáltatási kötelezettsége is megszűnik.
  • Árak
  • A Szolgáltató aktuális árai a Szálláshely weboldalán megtalálhatók. Szolgáltató a meghirdetett árait előzetes bejelentés nélkül – beleértve a mindenkori kedvezményeket is – megváltoztathatja. Amennyiben a Vendég szállást foglalt és azt a Szolgáltató írásban visszaigazolta, úgy ezen a szállásáron a Szolgáltató már nem változtathat. Az ár mindig a kiválasztott Szálláshely és szolgáltatás mellett feltüntetett teljes, bruttó ár, amely az általános forgalmi adót tartalmazza, az idegenforgalmi adót nem tartalmazza, és nem tartalmazza az egyéb térítésköteles szolgáltatások (pl.: szervezett programok) árát. Szolgáltató a hatályos adó-törvény (áfa, ifa) módosulása miatti többlet-terheket, előzetes értesítés mellett, átháríthatja Vendégre.
  • Aktuális ajánlatok, kedvezmények
  • Az aktuális ajánlatok, kedvezmények a Szálláshely weboldalán kerülnek meghirdetésre. A meghirdetett kedvezmények mindig egyéni foglalásra vonatkoznak. A meghirdetett kedvezmények nem vonhatók össze semmilyen más kedvezménnyel. Az ajánlatokban történt elírás, technikai vagy egyéb hibák miatt a Szolgáltató felelősséget nem vállal, csak az írásban visszaigazolt foglalás tekinthető érvényesnek.
  • Lemondási feltételek
  • Amennyiben a Szolgáltató aktuális ajánlatában más feltételt nem határozott meg, a lemondási és módosítási feltételek a következők:
    • Az előleg megfizetésének napjáig következmények nélkül;
    • érkezés előtti 5 napon belüli lemondás esetén a szállásdíj 50%-a fizetendő kötbérként;
    • lemondást kizárólag írásban fogadunk el;
  • Amennyiben a Vendég az érkezési napon 20:00 óráig nem érkezik meg és nem lett kikötve késői bejelentkezés, abban az esetben a szállást a Szolgáltató a Vendég részére az érkezési napot követő nap 8:00 óráig fenntartja, majd ezt követően a Szolgáltató szolgáltatási kötelezettsége megszűnik.
  • Amennyiben a Vendég a foglalás határozott időtartamának lejárta előtt véglegesen elhagyja a Szálláshelyet, Szolgáltató jogosult a Szerződésben kikötött szolgáltatás teljes ellenértékére. A foglalás tartamának lejárata előtt megüresedett Szálláshelyet Szolgáltató jogosult ismételten kiadni a foglalás határozott időtartamának lejártát megelőzően is.
  • Szolgáltatónak joga van vis major (pl.: vihar, árvíz, rövid időn belül elháríthatatlan akadály) esetén írásban megindokolva a foglalást visszamondani. A Vendéget bánatpénz, kártérítés ebben az esetben nem illeti meg. Szolgáltató köteles ilyen esetben amilyen gyorsan csak lehet a Vendéget írásban, és/vagy szóban tájékoztatni, a kialakult helyzet elhárítását figyelembe véve új időpontot, vagy másik helyszínt ajánlani. Amennyiben új időpont, vagy helyszín választásával a kialakult helyzet nem megoldható, akkor Szolgáltató a megfizetett előleget a Vendég részére visszautalja. Amennyiben a felek közötti Szerződés „vis major” okokból nem teljesül, a szerződés megszűnik.
  • Fizetés módja
  • A megrendelt szolgáltatások ellenértékének kifizetése a foglalási előlegen felül fennmaradó része átutalással lehetséges.
  • Átutalás fizetés esetén – amennyiben a Szolgáltatóval kötött megállapodás másként nem rendelkezik – a megrendelt szolgáltatások ellenértékét a Vendég köteles az érkezés megjelölt napja előtt a Szálláshely bankszámlájára átutalni oly módon, hogy az adott összeg az érkezés napjáig a bankszámlán jóváírásra kerüljön.

Banki információk: Petényi Kft. 10102244-40775100-00000004 HUF, MBH Bank

  • Egyéb fizetési módok a helyszínen: nyaraló által és/vagy szerződött partnere által kiállított voucherek.
  • A fizetés pénzneme a magyar forint. Vendég foglalását minden esetben előleg megfizetésével biztosítja. Ezt a foglalás véglegesítésétől számított 5 napon belül átutalással teljesíteni kell.

Ajándékutalvány, voucher

Ajándékutalvány igényelhető a következő email címen: 

petenyikisbirtok@gmail.com

  • Az ajándékutalvány nem váltható vissza, nem ruházható át, és kizárólag az utalványon megjelölt időpontig érvényes. Az ajándékutalvány bemutatása foglaláskor legalább digitális úton kötelező, a Szolgáltatónak történő átadása az érkezés napján esedékes. Az ajándékutalvány kiadás személyesen, vagy postai úton történhet. Az ajándékutalvány átadásának feltétele a kapcsolódó szolgáltatás díjának egyösszegben történő átutalása. Az ajándékutalvány postázása esetén 1.500,- forint postaköltséget számítunk fel.

A Szerződés teljesítésének elutasítása, a szolgáltatási kötelezettség megszűnése

  • Szolgáltató jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani, így a szolgáltatások nyújtását megtagadni különösen, de nem kizárólagosan, ha:
    • Vendég nem rendeltetésszerűen használja a rendelkezésre bocsátott Szálláshelyet, vagy annak bármely szolgáltatását.
    • Vendég károkozása esetén;
    • Vendég a Szálláshely biztonságát és rendjét veszélyezteti, ide értve különösen, ha annak alkalmazottaival kifogásolhatóan, durván viselkedik;
    • Vendég súlyosan zavarja a pihenők, helyi lakosok nyugalmát és ezen magatartásával felszólítás ellenére sem hagy fel;
    • Vendég erős zajjal, szaggal vagy egyéb környezeti ártalommal járó, zavaró tevékenységet folytat;
    • Vendég olyan fertőző betegségben szenved, amely alkalmatlanná teszi a Szálláshelyet arra, hogy a következő foglalást a Szolgáltató határidőben teljesítse;
    • Vendég olyan tevékenysége, amely jogszabályba ütközik, illetve közerkölcsöt sért;
    • Vendég egyéb súlyos szerződésszegése esetén.

Jelen felsorolás nem teljes körű, Szolgáltató minden egyes esetben külön mérlegelni köteles a felmondás megalapozottságát.

  • Vendég jogosult Szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha Szolgáltató súlyos szerződésszegést követ el.

Kisállatokkal kapcsolatos rendelkezések

  • Kutyát a vendégház fogad, előzetes egyeztetés alapján és az alábbiak szerint:
  • A Vendég köteles jelezni a foglaláskor a négylábú kedvence érkezését;
  • A kisállat felára: 5 000 Ft/ éjszaka/kisállat;
  • Kizárólag szobatiszta, jól nevelt, 3 hónapnál nem régebben féregtelenített, a korának megfelelő oltásokkal rendelkező, chip azonosítóval ellátott kutya hozható a Szálláshelyre;
  • Egy időben maximum 2 kutya hozható a szálláshelyre. Ettől eltérő esetben feltétlenül egyeztetés szükséges a Szolgáltatóval;
  • Vendég köteles ügyelni a tisztaságra.
  • A kutya etetése egy adott helyen történjen a megfelelő higiénia érdekében.
  • Vendég köteles továbbá a nyaraló kertjében is ügyelni a tisztaságra. A környék több sétálásra alkalmas helyet is kínál, kérjük, a kutyát rendszeresen sétáltassa. Ha a kutya mégis a kertben végezné el a dolgát, a Vendég kötelessége a kutya ürülékét felszedni és a parkolóknál található hulladékgyűjtőben elhelyezni.
  • A négylábú kedvenceket csak rövid időre és csak biztonságos körülmények között szabad felügyelet nélkül hagyni. Eltűnt, elvesztett, sérült kedvencekért felelősséget nem vállalunk.
  • A Vendégházat övező erdő és földek is a nyaralóhoz tartoznak, ahol a kutya szabadon sétáltatható. A kutyát sétáltató személy felelőssége, hogy a kutya az ott élő vadak nyugalmát ne zavarja meg, rájuk veszélyt ne jelentsen. 
  • Kutya a szaunába nem mehet!
  • A kutya viselkedéséért és az esetlegesen okozott mindennemű kárért a Vendég a felelős. Amennyiben ebből kifolyólag kár vagy különösen nagy kosz keletkezik a Szálláshelyen, úgy Szolgáltató jogosulttá válik minimum 10.000,- Ft összeget kártérítés és/vagy helyreállítási költséget címén felszámítani.

Köszönjük a felelős gazda példamutatását, amivel együtt segítjük a kutyabarát szálláshely fennmaradását, és a kutyabarát szemlélet elterjedését!

A szauna használata

  • Szolgáltató a szauna használatát a Vendég számára felár ellenében biztosítja.
  • Amennyiben a Szolgáltató a szaunát – tőle független akadály miatt – mégsem tudja biztosítani a Vendég ott tartózkodási ideje alatt, úgy arról köteles értesíteni a Vendéget. Vendég köteles elfogadni a tényt, illetve a Szolgáltató azon igyekezetét, hogy az akadályt mielőbb megszünteti.
  • A szauna kizárólag a foglalásban szereplő Vendégek számára használható figyelemmel arra, hogy más vendégek a Szálláshely területén nem tartózkodhatnak. A szauna használatához szaunalepedőt a Szolgáltató biztosít.
  • A Vendégek (a jakuzzit) szaunát kizárólag saját felelősségre használhatják. Szolgáltató a területét nem felügyeli (úszómester vagy egyéb mentőszemélyzet nem áll rendelkezésre), ezért a Vendég kötelessége ügyelni a Szálláshelyen tartózkodó gyermekek és egyéb személyek testi épségére. Háziállatnak a szaunában tartózkodni higiéniai és műszaki okokból is tilos!

A Vendég jogai és kötelességei

  • Vendég jogosult a Szálláshely szolgáltatási körbe tartozó rendeltetésszerű használatára. Vendég köteles a vendégház épületét és annak közvetlen környezetét rendeltetésszerűen és a többi vendég szükségtelen zavarása nélkül használni.
  • Vendég a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatban írásban vagy a Házigazdánál szóban panasszal élhet a Szálláshelyen való tartózkodás időtartama alatt. A tartózkodás idején felmerülő probléma esetén a Szolgáltató telefonon elérhető a probléma mielőbbi megoldása érdekében. Vendég kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja, hogy panasztételi joga a Szálláshely elhagyását követően megszűnik.
  • Vendég köteles a Szerződés szerinti díj megfizetése a jelen ÁSZF-ben foglaltaknak megfelelően.
  • A Vendégek által a Szálláshelyre behozott olyan elektromos készülékek üzembe helyezése előtt, melyek nem tartoznak az utazási szükségletek közé ki kell kérni a Szolgáltató hozzájárulását.
  • Vendég köteles a szemetet a Szálláshely területén, illetve a szobákban elhelyezett szemétgyűjtő edényekbe kidobni. A szemét megfelelő elhelyezéséhez a Szolgáltató szemeteszsákot biztosít. A lefolyóba, valamint a WC-be tilos bármilyen szilárd tárgyat, ételmaradékot önteni!
  • Vendég köteles a szemetet szelektíven gyűjteni, és igénybe venni az erre kihelyezett szelektív gyűjtő kukákat, azzal, hogy köteles az üres üvegeket, valamint a kiürült műanyag palackokat, papírt és karton csomagoló anyagokat külön tenni, a kommunális hulladéktól elkülönítve elhelyezni.
  • Vendég kifejezetten tudomásul veszi, hogy a szobából, illetve az épületből bútorokat kivinni, áthelyezni nem lehet.
  • Figyelemmel arra, hogy a Szálláshelyet a Házigazda kitakarított, a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően átfertőtlenített állapotban adja át, a Vendég kötelessége a tartózkodás alatt azt rendben és tisztán tartani, amihez a Szolgáltató a szükséges eszközöket biztosítja.
  • A nyaraló területén lévő eszközöket, berendezéseket a Vendég saját felelősségre, és rendeltetésszerűen köteles használni. A nemdohányzók védelméről szóló 1999. évi XLII. törvény végrehajtása értelmében a Szálláshely nemdohányzó létesítmény. Ennek értelmében a Szálláshely zárt helyiségeiben (beleértve a vendégszobákat is), közösségi területein tilos a dohányzás. A Házigazda jogosult a Vendégeket figyelmeztetni a jogszabály betartására, illetve a jogszerűtlen magatartás abbahagyására. A Vendégek kötelesek a jogszabály betartására, valamint az esetleges felszólítás teljesítésére. Vendég kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben bármely Vendég jogsértő magatartása miatt a Szolgáltatót az illetékes hatóság a hivatkozott jogszabály alapján bírsággal sújtja, úgy a Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a kapott bírság összegét Vendégre áthárítsa, illetve annak megfizetését tőle követelje.
  • A szálláshelyen dohányzásra kijelölt hely a kiépített tűzrakóhely közvetlen környéke és a kapu melletti fedett terasz. A dohányzó Vendég a dohányzást köteles erre a helyre korlátozni, továbbá hamutartót használni. A cigarettacsikket eldobálni tilos!
  • A nyaraló épületén belül történő dohányzás esetén a Szolgáltató jogosult azonnali hatállyal felmondani a Szerződést.
  • Tüzet rakni kizárólag a kijelölt tűzrakó helyen lehet, a mindenkori tűzvédelmi szabályok betartásával. A tűz mellett oltóanyag elhelyezése és a gyúlékony anyagok tűz mellől történő eltávolítása a Vendég feladata.  A tűzrakó hely elhagyása előtt a Vendég köteles meggyőződni arról, hogy a tüzet valóban eloltotta. A Házigazda gondoskodik a Vendégek számára tűzifáról és papírról, egyéb anyagok (műanyag, gumi) égetése szigorúan tilos.
  • Vendég kifejezetten tudomásul veszi, hogy a tűzoltó készülék indokolatlan használata esetén az új készülék beszerzésének teljes költsége a Vendéget terheli.
  • A szobákat és a Szálláshely közös használatú eszközeit, berendezési tárgyait közösen használó Vendégek a rendeltetésellenes használat során bekövetkezett károkozásért egyetemlegesen felelnek.
  • A Vendég gondoskodik arról, hogy a felelőssége alá tartozó 18 év alatti gyermek csak felnőtt felügyelete mellett tartózkodjon a Szálláshely teljes területén,.
  • Vendégek kifejezetten tudomásul veszik, hogy a értékeiket a Szálláshelyen biztosított széfben kötelesek elhelyezni. Szolgáltató kifejezetten kizár mindenfajta felelősséget a jelen pont Vendég általi be nem tartásával kapcsolatban, így különösen értéktárgyak eltűnése, eltulajdonítása okán felmerült károkkal kapcsolatban.
  • Figyelemmel arra, hogy érkezéskor a Házigazda 1 db házkulcsot és 1 db távirányítót ad át Vendég részére. Elutazáskor a Vendég köteles a kapott, illetve a Szálláshelyen elérhető kulcsokat (ajtók, kapu távirányítót) a Házigazdának leadni. Ennek elmulasztása, illetve a kulcs elvesztése vagy megsemmisülése esetén a Szolgáltató jogosult az adott kulcs után a pótlás költségét felszámítani, amelynek összegét jogosult az e célból is adott kaució összegéből levonni.
  • Vendég tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Szálláshely területén – ideértve a kertet is – a többi vendég és a szomszédok nyugalma érdekében a Vendég köteles betartani a vonatkozó éjszakai csendrendeletet 22:00 órától 7:00 óráig. Vendégre vonatkozik továbbá a napközben érvényben lévő szigorú csendrendelet is, amelynek betartásáért felel.
  • A Házigazda gondozza a kertet. A Házigazdának joga van a Vendég ott tartózkodása idején is az ezzel járó feladatait ellátni a Vendég zavarása nélkül.

Kártérítési felelősség, kaució

  • Szolgáltatót a Vendég által a foglaláskor tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető hibás teljesítésért semminemű felelősség nem terheli.
  • Vendég kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben a Szolgáltató nem tudja teljesíteni adatszolgáltatási kötelezettségeit a megfelelő hivatalok/hatóságok felé a Vendég téves/pontatlan adatai és/vagy a Vendég közreműködésének hiánya, az adatszolgáltatást gátló magatartása miatt, akkor az ebből adódó következmények teljes mértékben a Vendéget terhelik. A Szolgáltató jogosult ilyen esetben a felmerülő költségeit a Vendégre áthárítani.
  • Vendég tudomásul veszi, hogy Szolgáltató kijelölhet olyan területeket a Szálláshely területén, ahová Vendég nem jogosult belépni. Az ilyen helyeken történt esetleges Vendéget ért kárért, sérülésért Szolgáltató felelősséget nem vállal.
  • Figyelemmel a jelen ÁSZF foglaltakra, Szolgáltató nem vállal felelősséget a Vendég értéktárgyainak – ideértve gépjárműveiket is – elvesztése, megsérülése, ellopása vagy megsemmisülése folytan bekövetkezett kárért.
  • Vendég kifejezetten tudomásul veszi, hogy Szolgáltató nem felel Vendégnek a Szálláshely nem rendeltetésszerű használatból eredő káraiért.

A kaució fizetésének módjai:

  • Készpénz kaució: Az érkezés napján a Szálláshely kulcsainak átvételekor a kaució összegét a Vendég a Házigazda részére átadja. A kaució a Vendég számára a távozást követő 3 munkanapon belül átutalással visszafizetésre kerül, miután a Házigazda a Szálláshelyet és tartozékait a tartozék jegyzék alapján leltározza, és azokat hiánytalanul és műszakilag kifogástalan állapotban találja.
  • Banki átutalással rendezett kaució: Az érkezés napját (Szálláshely kulcsának átvételét) megelőző banki értéknapon kell, hogy a Szolgáltató bankszámláján jóváírásra kerüljön a kaució teljes összege. Az utalás közleményében a foglalási számot, a Vendég nevét és a „kaució” megjelölést kell feltüntetni az azonosíthatóság végett. Az átutalt kaució összegét a Vendég letétbe helyezi a Szolgáltatónál, mely a fentebb írt feltételek teljesülése esetén visszautalásra kerül a Vendég bankszámlájára a távozást követő 3 banki értéknapon belül.

Adatvédelem

  • A megadott személyes adatok valódiságáért a Vendég felel.
  • Vendég kifejezetten tudomásul veszi, hogy Szolgáltató a Szálláshely közös használatú területein (ide nem értve tehát különösen a hálószobákat és mellékhelyiségeket) vagyonvédelmi okokból kamerarendszert üzemeltet, melynek felvételei a vonatkozó jogszabályi előírásokban meghatározott időtartam letelte után törlésre kerülnek.
  • Szolgáltató kinyilatkozza, hogy adatkezelési tevékenysége megfelel a hatályos magyar és európai uniós adatvédelmi szabályoknak, így különösen az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Info tv.), valamint a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelet (a továbbiakban: GDPR) rendelkezéseinek.
  • Az adatkezelés jogcíme, célja: a szerződés teljesítése, a jogi kötelezettség teljesítése, reklám- és marketing célok. Vendég a Szerződés megkötésével hozzájárul ahhoz, hogy a személyes adatait Szolgáltató, mint adatkezelő az adatkezelési szabályzatában meghatározottak megfelelően kezelje. Vendég kijelenti, hogy a Szolgáltató (adatkezelő) adatkezelési tájékoztatóját elolvasta, azt teljeskörűen megismerte és az abban foglaltakat elfogadja.

Záró rendelkezések

  • Felek tudomásul veszik, hogy Szolgáltató a jelen ÁSZF-ben foglaltakat jogosult egyoldalúan módosítani (a módosításra okot adó körülmények: költségek változása, jogszabály-változás, üzleti érdek).
  • Felek kijelentik, hogy a Szerződéssel, illetve a jelen ÁSZF-fel kapcsolatban felmerült jogvitákat elsősorban békésen, szóban vagy írásban, egyeztetéssel kísérlik meg rendezni, ha azonban ez 30 napon belül nem vezet eredményre, alávetik magukat a magyar polgári perrendtartás általános szabályai szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság előtti eljárásnak.
  • Jelen ÁSZF nyelve a magyar, bármilyen nyelvre történő lefordítása esetén, mindig a magyar nyelvű változat az irányadó.
  • Jelen ÁSZF 2024. január 1. napjától visszavonásig érvényes.